A SZIMBÓLUMOK

Szimbólumokat minden korban, ma is alkot az ember. Ha úgy tekintjük, maga a nyelv is egy közmegegyezéssel létrehozott szimbólumrendszer, mely a tapasztalatok áthagyományozásának legfőbb eszköze. Az ember szimbólumteremtő lény, úgy is mondhatjuk, hogy a szimbólumképzés az ember megkülönböztető jegye. A régebbi korokban a képes beszéd, a jelképeken keresztüli közlés sokkal jelentősebb volt, szinte mindent képes jelbeszéden keresztül örökítettek át. Ma már köztudott, hogy a mítoszok és a szent könyvek - beleértve a Bibliát is - a köznapi jelentésnél sokkal mélyebb közléseket árulnak el, a szövegeik jelképes értelműek, szinte minden szavuk egy magasabb üzenetet hordoz.

A jelképes értelem megfejtése egy olyan elvonatkoztatni képes látásmódot kíván meg a mai kor emberétől, amely leginkább már hiányzik belőle és amely egészen más a tudományos látásmód egzakt tényekhez ragaszkodó illetve az általános törvényszerűségeket másfajta absztrakciókkal létrehozó módszerétől. Ezért volt könnyű a régi mitikus történeteket - a jelbeszéd megfejtésének, a kódolás kulcsának ismerete hiányában - a kevésbé fejlettebb korok társadalmában élt emberek helyenként szép, ám mégiscsak dajkameséinek titulálni.

Az emberiség szellemi múltját képező különböző hagyományok egyes elemei - mint a természet körforgásához fűződő képzetek és szertartások, az évkör rítusai, a termékenységkultuszok, a jó és a rossz erők küzdelmének megélése és megjelenítése - olyan hasonlóságot mutatnak, hogy egyértelműen adódik ebből a következtetés: ezek egyetemes, örökérvényű törvényszerűségeket írnak le, jelrendszerei a világmindenség s benne az ember - a kozmikus ember - tudatának természetét képezik le. Gondolkodásmódunknak ma is alapvető sajátossága a jelképek és analógiák használata - és ha tudatosítjuk azt a mozzanatot, ahogy a szimbólumok működnek, s ha felismerjük a mélyükön rejlő egységes tudást, akkor �a szimbólumok saját kultúránk és valamennyi emberi civilizáció megismeréséhez elvezetnek�(1.)

Maga a szimbólum görög eredetű szó. A szümbolon szó szerint azt jelenti: melléállítás, összevetés, egybeesés, ráismerési jel és �eredeti jelentése ilyesféle lehetett: �a felismerést lehetővé tevő jel: valami kettévágott, de összeilleszthető tárgy, melynek egy-egy felét más-más személy őrizte��.(2.) A szimbólum két része, a kettétört felek egyesítésével ismerhették fel egymást például társak vagy barátok illetve ez jelképezte megbonthatatlan közösségüket, barátságukat, azaz �a szimbólum két egyenrangú elem egységben való kiteljesedésének az elvét sugallja�.(3.) Ám az már eddig is kiderült, hogy a szimbólum mindig hordoz egy mélyebb jelentést, amely két összetartozó fél között keletkezik - megegyezéssel, de sokszor elsőre racionálisan nem feltétlenül magyarázható módon - és �az egyik érzékelhető, konkrét elem, a jelölő és a másik, kevésbé konkretizálható, eszmei elem, a jelölt�.(4.)

Jung a szimbólumokat az emberrel veleszületett ősképeknek, archetípusoknak tartja, amelyeket az emberiség közös múltjában szerzett tapasztalatainak, szellemi élményanyagának a kollektív tudattalanban elraktározott örökségével magyaráz. De hogy �a lelki struktúra s annak elemei, vagyis az archetípusok egyáltalán keletkeztek-e valaha, az metafizikai kérdés, s ennélfogva megválaszolhatatlan�.(5.)

Az archaikus gondolkodásban a világ teremtett, egységes élő egész, létezésében Isten, ember, állat, a növények, sőt az ásványok egyaránt osztoznak. Hasonlóan jelenik ez meg általában a keleti bölcseletben is: a világ jelenségei között érzékfeletti összefüggés, azonosság, analógiás kapcsolat van, ez jelenik meg képileg a szimbólumban. A Véda szerint a metafizikai jelképeket az ember a buddhival, a misztikus intuícióval fogja fel, a mitikus szimbólumokat, analógiákat a manasz, a belső érzék éli át, ami Indiában a hatodik érzék.(6.) A belső látás az, ami látja az egyébként racionálisan nem megmagyarázható összefüggést és az összefüggések meglátásának érzékenysége, a teremtő módon való látás, a buddhi és a manasz fejleszthetőek, például a jógával.

A szó etimológiai értelmezését ízlelgetve felfigyelhetünk egy érdekes kapcsolatra a szümbolon és a diabolosz szó között. Utóbbit ördög értelemben használta a nyugati kultúra, de szó szerint olyasmit jelent, hogy széttörő, szétszedő. Az ördög tehát azt az erőt képviseli, illetve szimbolizálja a világban, amely a hasadást kelti, ezzel szemben, a szimbólum ennek ellentettjeként a két-séggel szemben az egy-ség felé mutat.

A szimbólum így legmagasabb értelmében metafizikai, azaz �természeten túli� igazságokhoz vezet el, vagyis a hétköznapi valóságon túl megélhető igazságról szól. Az ember azért hozta tehát létre a szimbólumokat, hogy kifejezze velük a tudatosan megtapasztaltat, de másképpen kifejezhetetlent: az emberi tudatnak olyan állapotait és lehetőségeit, amelyre nincs szó, legfeljebb kép - és ennek megértése már kulcs is lehet a megtapasztaláshoz.

�Az archetípusok, úgy látszik, nemcsak állandóan megismétlődő tipikus tapasztalatok bevésődései, hanem a tapasztalat szerint olyan erők vagy tendenciák is, amelyek ugyanilyen tapasztalatok megismerésére irányulnak.�(7.) A szimbólumok tehát többről szólnak, mint ami csak látható, a magasabbrendű felé intenek és a felfogásuk egyfajta iniciáció, beavatódás, mert katarzist: átváltozást, fordulatot (metanoia), megtisztulást idéznek elő az ember tudatában. Azonban csak akkor történik ez meg, ha az ember a szimbólum tartalmát, üzenetét önmagára vonatkoztatja, ha a világban látott jelenséget, történést valahogy úgy veszi, mint ahogy a gyermek a mesét hallgatja: úgy éli át mélyen, mint ami róla szól.

Például a világ valamennyi hagyományában, mitológiájában a világosság fény, az ég a mennyet jelképezi, a teremtő isten lakhelyét avagy a földöntúli erők eredőjét. A sötétség a pusztító erők, az ördög, a sátán szimbóluma. Mindezeknek azonban van egy még mélyebb jelentésszintje is, amely egzisztenciális, vagy inkább ontológiai vonatkozásban érint minden embert: a világosság a tudatosság, a kiteljesedett, képességeit teljesen birtokló emberi szellem, míg a sötétség a tudatlanságot, az elfojtott tudattartalmakat szimbolizálja az emberben - azaz végső soron önmagamban!

A szimbólumokat és a mítoszokat ilyen értelemben tanulmányozva azok a tudat térképei lesznek, saját létemre és lehetőségeimre vonatkozó üzenet hordozói, amelyek úgy segíthetnek nekem eligazodni saját benső világomban, tudatom labirintusában, mint - hogy felelevenítsem teljesen az ősi görög mítosz szimbólumait - Thézeusznak Ariadné fonala, amikor elindult Minótaurosz felkutatására.